Figyelemfelhívás – madárinfluenza megfigyelési terület.

A Nógrád vármegyei Cered településen megállapított magas patogenitású madárinfluenza megbetegedés miatt Heves vármegye alábbi településeinek közigazgatási területén felügyeleti (megfigyelési) körzetet rendelek el 2023. március 24-től:

Pétervására, Istenmezeje, Váraszó, Bükkszenterzsébet, Tarnalelesz.

A település határán a fő közlekedési utakon „Madárinfluenza felügyeleti (megfigyelési) körzet” feliratú táblát kell elhelyezni.

A felügyeleti (megfigyelési) körzetbe tartozó baromfitartó gazdaságokra / háztáji udvarokra az alábbi intézkedéseket rendelem el:

A gazdaságok be-és kijáratánál járművek- és személyek fertőtlenítésére alkalmas eszközt és fertőtlenítőszert kell elhelyezni. A baromfitartó gazdaságokkal érintkezett bármilyen eszközt, járművet, beleértve a gazdaságba belépő vagy onnan távozó személyek járműveit is, haladéktalanul takarítani, fertőtleníteni kell. A személy- és gépjármű forgalmat lehetőség szerint minimalizálni kell.

A felügyeleti (megfigyelési) körzetben baromfi és más, fogságban tartott madarak vagy háziasított emlősfajok csak a vármegyei kormányhivatal engedélyével vihetők be a baromfit tartó gazdaságokba, illetve onnan ki. Ez a korlátozás nem vonatkozik azokra az emlősökre, amelyeknek csak az emberi lakóhelyül szolgáló területekre van bejárásuk, ahol nem érintkezhetnek háztáji baromfival vagy más, fogságban tartott madarakkal és ketreceikkel.